Autoimmun betegségek, avagy amikor a saját immunrendszered akar eltenni láb alól

Immunszuicid - a megbolondult immunrendszerről

3. rész: Autoimmun betegségek és a sport

2018. február 24. - Evice

Ahogy az előzőekben megírtam, azelőtt rengeteget sportoltam, a mozgás a mindennapjaim részét képezte. A legelső tünetek is edzés közben tűntek fel, és a fáradékonyság, valamint a teljesítőképesség drasztikus csökkenése, sokkal látványosabb volt aktív életmód mellett. Egyre kevesebbet bírtam, és jóval hamarabb elfáradtam, mint régebben.

Ez egészen odáig fajult, hogy az immunszupresszív kezelés kezdetére már akkor is vállon veregettem magam, ha el tudtam menni a kórházig anélkül, hogy útközben leültem volna néhányszor. Ez talán ha egyszer előfordult, szóval nem fürödtem dicséretben abban az időben.

A betegség lángolása és az immunszupresszáns gyógyszerek után gyakorlatilag nulláról kellett kezdeni a felépülést. Egyrészt azért, mert a szervezet számára igen megterhelő maga a betegség is, az erős gyógyszerektől pedig sokféle mellékhatást kapsz meglepi csomagban, de szárnyad nem fog nőni tőlük.

Pedig amikor végre átestem az utolsó adagon, és a zárójelentéssel a kacsómban kiengedtek a kórház kapuján, fél méterrel lebegtem a föld felett, szinte repültem hazáig. Úgy éreztem, enyém a világ, bármivel szembe szállok, bármivel megküzdök, mert a kezelés hatásosnak bizonyult, a szervezetem jól reagált a kortizon-infúzióra, amivel sikeresen legyengítették a túlpörgött immunrendszeremet.

Ezt azért tudom ilyen magabiztosan, mert amint hazaértem, kaparni kezdett a torkom. Azonnal feltűnt, mert ezt megelőzően kb. hat éve volt utoljára torokfájásban részem. Délutánra már köhögtem, és aznap estétől számítva másfél hétig nyomtam az ágyat erős náthával. De tudod, mit? Nem érdekelt, mert ez az állapot is csak azt mutatta, hogy végre az ütődött immunrendszer teszi a dolgát, és az ellen küzd, ami ellen hivatott. Ennek köszönhetően a Dögöm is válságos állapotba került, el nem tűnt, de visszatáncolt rendesen.

evicerajz3.png
Mivel minél előbb szerettem volna visszanyerni az erőmet, a kezelések alkalmával rákérdeztem, szabad-e sportolni ezzel a betegséggel, és a válasz rendre az volt, hogy lehet, sőt egyenesen ajánlott. Természetesen nem mindegy, minek ugrasz neki, érdemes végig gondolni, mihez lenne kedved, és apránként próbálkozni. Ha nagyon le vagy strapálva, heti 2-3 alkalmas, maximum 20-30 perces séta is bőven megteszi. Én is így kezdtem tavaly februárban.

Hadd ne részletezzem, mennyire éreztem magam szánalmasnak a két évvel korábbi állapothoz képest, amikor akár heti 10 órát is képes voltam harcművészeti edzéseken résztvenni. Na, ez a kórház utáni hetekben úgy nézett ki, hogy amikor elindultunk sétálni a Kedvesemmel, mondtam neki: menjen tovább nélkülem, hagyjon a sorsomra, úgy még van esélye hazaérni… Ez kb. 500 méterre történt a lakásunktól.

Viszont annyira bántott ez a végtelen elsatnyulás, hogy elhatároztam: addig nem adom fel, amíg vissza nem szerzem a régi formám! Szép elhatározás, ugye? Amolyan filmbe, de legalább egy jó könyvbe illő fordulópont. Ebből a magasztos állapotból - mint már oly’ sokszor korábban - az orvosom rántott vissza a valóság szürke, kőkemény talajára, mondván: nyugodtan engedjem el azt az elképzelést, hogy valaha olyan szintre érek kung fuban, ahol akkor voltam, mikor a Dögöm öntudatra ébredt.

evicerajz1.png

Ugyanis erre a betegségre jellemző, hogy a testen keletkezett kék foltok, amelyek pl. ütések nyomán alakulnak ki, sok esetben szklerodermás plakokká fejlődnek. Ergo, nem csak a küzdősportokat lehet elfelejteni, de nem ártana arra is figyelni, hogy lehetőleg minél ritkábban verjem oda magam.

Namármost, ez nem lehetetlen küldetés, ha az ember ügyes, és csak nagy ritkán keveredik összetűzésbe a bútorok sarkával. Csakhogy a beceneveim többsége, úgymint: a  “Surprise Pack”, “Szerencse sütemény” vagy “Két lábon járó katasztrófaövezet” talán engednek következtetni, hogy esetemben ez mennyire nagy kihívást jelentett és jelent ma is. Éppen elég volt megemészteni, hogy a kung fut csak takarékon űzhetem - amivel épp a lényege vész el, a tetejébe még az is stresszel, hogy elkerüljem az elkerülhetetlent.

Budapest nagy város, de alig van olyan lépcsőlejárója, amin ne gurultam volna le legalább egyszer, s olyan teret is nehéz lenne említeni, ahol ne láttak volna kiterülve… - és akkor kerüld el az eséseket...jóhhlvannn...

A testmozgásra levetítve, a megoldás egyértelműen a full-contact-os sportok helyett a no-contact-osok előnyben részesítése lett. Így hát, kocogni kezdtem. Világ életemben utáltam futni, nem véletlenül fordultam a harcművészetek felé. Abból indultam ki, ha megtámadnának, elfutni badarság: lassan futok, és mire elkapnak még jól ki is fulladok. Inkább beleállok egy bunyóba, aztán lesz ami lesz. De mivel a Dögöm keresztbe húzta a számításaimat, gondoltam megpróbálkozom ezzel a közkedvelt mozgásformával.

Szépen lassan, fokról fokra haladva, sikerült elérni, hogy akár heti több alkalommal is kocogtam 15 percet, anélkül, hogy kimerülnék. Jelenleg még mindig az úgynevezett intervallumos módszert követve (30 lépés futás, 30 lépés séta), mára egész szép távot tudok megtenni anélkül, hogy kiköpném a tüdőmet.

evicerajz2.png

Sportolni egyébként nem csak azért érdemes, mert az ember lassanként visszanyeri a jó erőnlétét, de a léleknek is nagyon jót tesz. Amikor érzed, hogy egyre többet bírsz, önbizalommal és nem utolsó sorban örömmel tölt el. A kiegyensúlyozott lelkiállapot pedig pozitívan befolyásolja a egészséget (már ami megmaradt belőle, ugye).

Más autoimmun betegségeknél is rendkívül hatékony lehet a mozgás, segítheti a fájdalommentes állapot elérését, és lassíthatja a súlyosabb tünetek megjelenését. A legtöbb ilyen tipusú kórnál kifejezetten javasolt annyit mozogni, amennyit a beteg állapota kényelmesen elbír.

Az egyik leggyakoribb autoimmun betegség a reumatoid artritisz, vagy rövidebb nevén RA. Ez kifejezetten az ízületeket támadja az emberi szervezetben, és sajnos annak ellenére, hogy elsősorban időskorban gyakori, bármilyen korban megjelenhet. Mivel ez egy mozgásszervi betegség, sokan attól félnek, hogy sportolással rontanának az állapotukon, pedig ennek épp az ellenkezője igaz. Az RA-nál a gyógytorna, a deformitások kialakulásának megakadályozásában elengedhetelen. Az ízületek karbantartására, és rugalmasságuk minél hosszabb távú megőrzésében a jóga egy könnyebb változata is sokat segíthet.

Ugyanígy számít az aktív életforma az SM-ben, szklerozis multiplexben szenvedők esetében is. Az SM fenállásánál az immunrendszer a központi idegrendszert támadja, ami rengeteg problémát produkál többek között a végtagok mozgatásában is, de a nehezségek ellenére a testmozgás kifejezetten ajánlott. Azoknál, akik SM-el élnek, vigyázniuk kell a túlhevülés okozta veszélyre, ugyanis ilyenkor egyes tünetek fellángolhatnak. Ezért sportolás alatt ügyelniük kell arra, hogy többször tartsanak szünetet, és bármilyen mozgást űznek, az edzéstervet minden esetben az állapotukhoz és a terhelhetőségükhöz kell igazítani.

A lényeg, hogy amint úgy érzed, hogy kibírnál akár egy rövid, 10 perces sétát, próbálkozz meg vele! Ha megy, akkor ismételd meg másnap vagy pár nappal később. Az egyszerű bandukolásból később még bármi lehet, akár futás, akár más mozgásforma, de képletesen és szó szerint értve is a tünetmentes állapot elérése mindig egy apró lépéssel kezdődik :)

immunszuicid14.jpg

Források

 

A bejegyzés trackback címe:

https://immunszuicid.blog.hu/api/trackback/id/tr5413694552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peetee 2018.04.23. 09:34:31

Szépen, lassan de mindent meg tudok csinálni. Más kérdés, hogy a környezetem tud-e alkalmazkodni hozzá: ha sétálok valakivel, meg kell kérném, hogy ne rohanjon úgy. Van aki hajlandó rá, van aki nem. Anyukámnak mindig szólni kell, nagyjából 3-4percenként :) Felmegyek a 10.ik emeletre is, de csak lassan. Nekem sem könnyű, és az emberek sem értik, hogy miért mozog úgy egy fiatalember, mint egy 70éves. Ez van, én már megbékéltem vele.

Evice 2018.04.24. 18:59:29

@Peetee: Nekem még nem sikerült :) Most éppen jól vagyok, a futás már egész jól megy, de a kezelés előtt iszonyatos volt. A padtól padig séta az utcán, meg a lépcsőzés úgy, hogy minden 10. lépcsőfokra leültem kicsit...Szerintem sokan azt hitték, hogy be vagyok lőve, vagy ilyesmi. Nemrég újra kezdtem a bringázást, úgy érzem, az is sokat segített. Azt hiszem, ezeket a dolgokat csak az értheti, aki benne van. Amúgy, dicséretes, hogy gyalog mész fel a tizedikre, le a kalappal! Én max a negyedik emeletig vagyok kapacitálva...meg hát lusta vagyok :D